MAHNOVSCSINA: Az ukrajnai
anarcho-kommunista mozgalom
1917 és 1922 között
Közismert tény, hogy a cárizmust az 1917-es forradalom nem söpörte el teljesen. Habár a cár, II. (Véres) Miklós, majd kijelölt utóda is lemondott, de a cárizmus elképzelésének az uralkodó osztályok között számos befolyásos híve maradt. Birodalomszerte lázasan szervezkedtek a monarchista frakciók, amelyek mind belföldről, a nagybirtokosoktól, a katonai és hivatali apparátus képviselőitől, mind külföldről jelentős segítséget kaptak. A bolsevik Szovjet-Oroszországot hamarosan a fehér csapatok gyűrűje vette körül. Ezek a fehér csapatok szemben álltak a bolsevik uralommal is, de - mint látni fogjuk - tudatában voltak annak, hogy legfontosabb, és a bolsevikokkal közös ellenségük: az erejére ébredő proletariátus. Kornyilov, Kalegyin, Krasznov, Alekszejev, Kolcsak, Vrangel és Gyenyikin volt a fehér ellenforradalom sárkányának hét, büdös szájú, randa feje.
Alig verték vissza a német és osztrák-magyar seregeket, a hetman és Petljura csapatait, a mahnovista felkelők területeit újabb veszély fenyegette. 1919 elején a Fekete-tenger és a Kaszpi-tó közti vidékről megindultak Gyenyikin fehérseregei. A tábornokot a külföldi hatalmak támogatták: csupán az Egyesült Államok négy hónap leforgása alatt 70.000 lőfegyvert, 3 millió töltényt, 200.000 ágyúlövedéket és félmillió pár katonabakancsot szállított a fehéreknek. A csapatokat a hadviselésben akkor még újdonságnak számító angol tankok támogatták a gyors előrenyomulásban. Ezzel a modern hadsereggel kellett az ukrajnai anarcho-kommunistáknak szembeszállni.
1919. február 12-én ült össze a Parasztok, Munkások és Felkelők Második Területi Kongresszusa. Ezen megvitatták a fehér veszélyt, és számot vetettek saját haderejükkel. A forradalom védelmére a mahnovscsinának mintegy 20.000 önkéntes harcosa volt, lovasságra, gyalogságra, néhány gépfegyveres szakaszra és egy tüzérütegre osztva. Ezek mellett még számítani lehetett a paraszti felkelők függetlenül szerveződő osztagaira, akiknek azonban nem jutott mindig fegyver.
Nemsokára megtörténtek az első összecsapások a mahnovscsina déli határvonalánál. Gyenyikin nemigen számított ellenállásra, annál jobban meglepte a harcias mahnovisták ereje. Csapataival meghökkenve visszahátrált a Don folyó és az Azovi-tenger irányába, feladva a Pologyi és az Azovi-tenger közti területet. A mahnovisták bevonultak Bergyanszk és Marjupol városokba, és Rosztovig, illetve Taganrogig verték vissza a fehéreket. Ezekben a városokban megvetve a lábukat a fehérek megállították a forradalmi erők előrenyomulását. Gyenyikin csapatai hosszabb ideig csak rajtaütésekre és bosszúhadjáratokra vállalkoztak: betörtek a falvakba, ahol a forradalmárokra és a zsidókra vadásztak, majd felgyújtva az épületeket visszavonultak. A visszaemlékezések szerint az elfogott mahnovistákkal igazi kedélyes burzsoá kegyetlenséggel bántak el: ágyú elé kötözték őket (angol találmány), vagy megsütötték őket élve (ezt a horthysta terrorlegények is szerették). Mahno fejére Gyenyikin kerek félmillió rubel vérdíjat tűzött ki.
Előrenyomulásuk során a mahnovisták sok nyersanyagot és fegyvert zsákmányoltak, amelyek jól megépített raktárakban Gyenyikin csapataira vártak volna. Ekkor a mahnovisták egy delegáció kíséretében mintegy száz vagon gabonát küldtek a moszkvai és petrográdi éhező munkások számára. Küldeményükkel nem a bolsevik kormányhoz fordultak, hanem mindig a helyi szovjetekhez, ami nem tette őket túl népszerűvé a bolsevik központi apparátus csinovnyikjainak szemében, akik szerették volna ezeket a küldeményeket lefölözni. 1
Gyenyikin csapatait a mahnovisták hat hónapig tartóztatták fel. A "Vörös
Hadsereg" - mint látni fogjuk - még a harcok
korai szakaszában kivonult Ukrajnából, miután a mahnovistákat "ellenforradalmi
bandának" titulálta. Egyvalamiről azonban "megfeledkeznek" a bolsevik történelemkönyvek:
ezek az "ellenforradalmi bandák" voltak azok, akik Szovjet-Oroszországot
megmentették Gyenyikin győzelmétől.
Lábjegyzetek :
1 Trockij visszaemlékezéseiben arról panaszkodik, hogy ezekben az időkben folyton kaviárt kellett ennie, mivel azzal voltak tele a Kreml raktárai. Közben az oroszországi proletárok ezrével haltak éhen. 1921-ben Trockij "bőgatyás úrifiúknak" titulálta a kronstadti éhséglázadás matrózait.
Source: Barikad
Return to The Nestor Makhno Archive
Other pages connected to this site: