MAHNOVSCSINA: Az ukrajnai anarcho-kommunista mozgalom
1917 és 1922 között

11. Második egyezmény a bolsevikokkal. A második árulás

Láttuk az előzőekben, hogy miként kötött a "Vörös Hadsereg" első ízben egyezményt a mahnovscsinával, és miként támadta aztán hátba a forradalmárokat, amikor már elég erősnek érezte magát ehhez. Ekkor azonban a bolsevik politikusok elszámították magukat. Túl korai volt az elhatározásuk, és még ezután is többször csalódniuk kellett.

A bolsevik taktika nemcsak abban merült ki, hogy adott pillanatban leállították az egyezségben vállalt fegyverszállítást a mahnovscsina számára, arra számítva, hogy a forradalmárok és Gyenyikin csapatai kölcsönösen felőrlik egymást a harcban, hanem mindenekelőtt abban, hogy a bolsevikok a katonai megállapodásra hivatkozva közvetlenül bele kívántak avatkozni a felkelő körzet ügyeibe. Céljuk az volt, hogy a forradalmi harcosokat megkerülve saját reformista elképzeléseiket valósíttassák meg a terület proletárjaival. Az a látszólagos elvtársi légkör, ami korábban Lenin és Mahno találkozását jellemezte, ekkor már füstként szétoszlott. A bolsevik politikusok azonban kénytelenek voltak belátni, hogy nincs még elegendő erejük a forradalmi központ felszámolásához. És amikor Grigorjev személyében újabb veszély tűnt fel horizontjukon, újból a mahnovistákhoz fordultak támogatásért. Grigorjev azonban erőtlen ellenfél volt, és a bolsevikok legnagyobb megdöbbenésére Mahno roppant egyszerű módon elintézte a problémát.

Amint a veszély elmúlt, a bolsevikok azonnal újra leállították a lőszerszállítást, blokádot vontak a felkelők által ellenőrzött területek köré. Trockij, a hadügyi népbiztos, aki remek tollú szerző volt, valóságos sajtóhadjáratot indított Mahno és emberei ellen - megteremtve ezzel a későbbi sztálinista "történetírás" számos rágalom-toposzát. (Az már a történelem iróniája, hogy ezeket a Trockij által "feltalált" jelzős szerkezeteket - "a burzsoázia acsarkodó kutyája", "veszett dúvad" stb. - majd éppen szerzőjük ellen fogják oly sokszor alkalmazni...) Eközben pedig Gyenyikin erősítést kapott a Kaukázus és Kubán vidékéről. Trockij a következőképpen fogalmazta meg véleményét: "inkább engedjük át egész Ukrajnát Gyenyikinnek, mintsem hogy eltűrjük a mahnovscsina továbbterjedését". Ez a vélemény világosan megmutatja, hogy a fiatal szovjetállam, amely a proletariátus hazájának szerepében tetszelgett, nem volt más, mint a tőke némileg átöltöztetett diktatúrája. Hiszen a különféle tőkés frakciók, bármily hevesen harcoljanak egymással, azonnal egységbe forrnak a lázadó proletariátus forradalmi harcával szemben. A bolsevik Trockij ily módon táncolt megkapó pas de deux-t a cárpárti Gyenyikinnel.

Ennek ellenére a mahnovisták tartani tudták a frontot. Jelentős erősítést is kaptak: Szovjet-Oroszország számos részéből érkeztek egyesével vagy csapatosan olyan forradalmárok, akik hallottak a harcokról, és a blokádot áttörve csatlakoztak a felkelőkhöz. A fehér és "vörös" csapatok között őrlődő mahnovisták 1919. június 15-ére a helyzetet megvitatandó összehívták a negyedik Területi Kongresszust Guljajpoljéba. Trockij, aki személyesen vette át a parancsnokságot Ukrajnában azonnal fenyegetőzni kezdett.

"A köztársaság Forradalmi Hadiszovjetjének 1824. sz. parancsa,1919. június 4., Harkov.

Alekszandrovszk, Marjupol, Bergyanszk, Bahmut, Pavlovgrád és Herszon megyék összes hadikomisszárjának és karhatalmi erőinek.

A guljajpoljei erők és a Mahno-brigád parancsnoksága megpróbálja június 15-ére Alekszandrovszk, Marjupol, Bergyanszk, Militopol, Bahmut és Pavlovgrád megyék szovjet- és felkelőkongresszusát összehívni. A szóban forgó kongresszus az ukrán szovjetkormány és a déli front szervezetei ellen irányul, amelyhez maga a Mahno-brigád is tartozik. A kongresszus eredménye csakis egy olyan gyalázatos felkelés lehetne, amelyre Grigorjev szelleme nyomná rá a bélyegét, és amely megnyitná a frontot a fehérek előtt, akik elől a Mahno-brigád állandóan meghátrál, köszönhetően parancsnokai tehetetlenségének, bűnöző hajlamainak és árulásának.

  1. A fent említett kongresszus ülésezése tilos, semmilyen esetben sem engedélyezhető.
  2. A paraszt- és munkástömegeket szóban és írásban egyaránt figyelmeztetni kell, hogy a kongresszuson való részvételt a szovjetkormány és a déli front elleni legsúlyosabb támadásnak tekintjük.
  3. Minden képviselőt, akit a kongresszusra megválasztanak haladéktalanul le kell tartóztatni, és a 14. haditörvényszék - az egykori 2. ukrán hadsereg - elé kell állítani.
  4. Mahnót és a guljajpoljei parancsnokság felhívásának minden terjesztőjét le kell tartóztatni.
  5. Ez a parancs a távirat kézhezvételével lép életbe, majd eljuttatandó és nyilvános helyen kiragasztandó a területi és helyi karhatalom által. Kapják még a szovjetkormány képviselői és a csapatrészlegek parancsnokai és komisszárjai.

Trockij, a Forradalmi Hadiszovjet elnöke, Vacetisz, főparancsnok, Aralov, a Forradalmi Hadiszovjet tagja, Kokarjev, a herszoni terület hadikomisszárja."

Trockij nem volt ostoba. Nagyon jól tudta, hogy a mahnovisták nem egyszerűen a "Vörös Hadsereg" egyik lázadó brigádja, akiket engedetlenségükért képes lenne megbüntetni. A parancs maga egyértelmű, de mondanivalója több, mint amit az első pillanatban elárul. Nem vesz tudomást azokról a tényekről, amelyeket nemlétezőknek kíván tudni: a mahnovscsina önállóságáról, milíciajellegéről, forradalmi erejéről és nem utolsósorban - cinikus módon - megkérdőjelezi harcainak hatékonyságát. Azonnal felmerül a kérdés: ha ez a csapat egyszerűen csak egy egysége a bolsevik hadseregnek, akkor Trockij népbiztos miért nem fogatja el vezetőit, ahelyett hogy a szomszédos területeken munkás- és parasztképviselőkre vadászik? A válasz persze egyszerű, és a parancs megfogalmazói is tisztában voltak vele, csak bevallani nem szándékoztak: a felkelés területén semmiféle erejük nem volt. Sem a szovjetkormánynak, sem a "Vörös Hadseregnek". Amit Trockij csírájában el akart fojtani, az nem volt más, mint a szovjetrendszer gyakorlati megvalósulása, éppen azé a rendszeré, amelyre a bolsevikok kezdettől fogva nagypofájúan hivatkoztak, de amelyeket éppen ők vertek szét a forradalom országában. A proletariátus autonómián alapuló diktatúrája rémálommá vált a kapitalizmus restaurációját építgető bolsevik szociáldemokraták számára.

A bolsevik terrorgépezet beindult, hiszen a haditörvényszék egyenlő volt az agyonlövetéssel, és Trockij parancsa nem maradt papíron. Így váltak a forradalom mártírjaivá Kosztyin, Polunyin és Dobroljubov, három paraszt, akik a jelentés szerint egymás között "Mahno kiáltványáról beszélgettek"...

Evvel egy időben megindult a "Vörös Hadsereg" katonai támadása a felkelő terület ellen. A mahnovisták naiv módon nem biztosították kellő erővel a Szovjet-Ukrajna felé eső vonalaikat, és csapataikat főként Gyenyikin ellen vetették be. De a forradalom hóhérai éppen erről támadtak: Guljajpolje volt a céljuk, hogy ott mérjenek végső csapást a megvalósulni látszó proletár önigazgatásra. Vonultukban szétrombolták a kommunákat, kivégezték azokat, akikről gyanították, hogy az anarchistákhoz húznak. A "Vörös Hadsereg" nyomában ott vonultak a cseka különleges egységei, amelyek feladata a rend megszilárdítása volt, és eszközeikben nem válogattak. Trockij tajtékzott a dühtől: a területen talált újságokban őt, a kor leghíresebb "forradalmárát" egyszerűen állami hivatalnoknak nevezték...

Trockij az anarchisták ellen a grisinszki frontszakaszról vezényelt át csapatokat. Itt annyira meggyöngült a front, hogy Gyenyikin könnyűszerrel áttörte, de mit ad a bolsevikok istene, nem a "Vörös Hadsereg" ellen vonult, hanem ő is a mahnovscsinát támadta meg a másik irányból. Már idéztük egyszer Trockijt: "Inkább engedjük át Gyenyikinnek egész Ukrajnát, mint hogy engedjük a mahnovscsina továbbterjedését." Nem ez volt az első eset a történelemben, amikor az egymást látszólag gyűlölő burzsoá frakciók hirtelen teljes egyetértésben rontanak a lázadó proletariátusra. Nem is az utolsó.

A "Vörös Hadsereg" híres páncélvonatait vetette be, de szembetalálkozott azzal, amit később saját stratégiájává fejlesztett: a gerillaháborúval. A bolsevik túlerő csak lassú, öldöklő harcban tudta volna felmorzsolni az anarchista ellenállást. Ekkor Mahno, aki átlátta hogy a bolsevik támadás egyik fontos célpontja személyesen ő, felajánlotta, hogy lemond tisztéről, és egyszerű milicistaként harcol tovább. Megállapodott a csapatokkal, hogy egy ideig névleg bolsevik vezénylet alatt harcolnak, hogy legalább Gyenyikint feltartóztathassák. Közben várni fogják az alkalmas pillanatot, amikor újra függetlenné válhatnak. Mahno egy kisebb lovascsapattal eltűnt, hiszen rá egy "véletlen baleset" leselkedett volna a bolsevikok jóvoltából, de a mahnovscsina több vezetője - pl. Kalasnyikov, Kurilenko, Klein és Dermendszi - inkognitóban a csapatokkal maradt. Trockij ekkor dölyfösen kijelentette: "Gyenyikin nem jelent többé veszélyt". Két hét múlva azonban a veszélytelen fehértábornok csapatai Jekatyerinoszláv és Harkov között áttörték a frontot. A "Vörös Hadsereg" és az ukrán szovjetkormány fejvesztve menekült. A mahnovscsina megint egyedül maradt Gyenyikinnel szemben.


Next Section

Index


Source: Barikad

Return to The Nestor Makhno Archive

Other pages connected to this site:

Anarchist Groups & Organizations

An Anarchist Reader

L@ Pagin@ di nestor mcnab