A LIBERTER KOMMUNISTÁK SZERVEZÕDÉSI PLATFORMJA
Konstruktív rész
A munka világának alapvetõ célja a harcban egy olyan szabad és egyenlõségen alapuló kommunista társadalom létrehozása a forradalom eszközeivel, amelynek alapelve: "Mindenki képességei szerint, és mindenkinek szükségletei szerint".
Azonban ez a társadalom nem jöhet létre magától, hanem csakis a társadalmi lázadás ereje által. Megvalósulása a társadalmi forradalom hosszabb folyamatának eredménye lesz, amely folyamat meghatározza és kijelöli a gyõztes munkáserõk útját.
A mi feladatunk, hogy már a mostani pillanattól kezdve kijelöljük ezt az utat, és megfogalmazzuk azokat a konkrét és elõrevivõ problémákat, amelyek ebben a folyamatban a munkásokat foglalkoztatni fogják; az ezeken való továbbjutás pedig megfelelõ megoldásukat követeli.
Teljesen magától értetõdik, hogy az új társadalom felépítése csak a munkásoknak a burzsoákapitalista társadalmon és annak képviselõin aratott gyõzelme után válik lehetõvé. Lehetetlen elkezdeni az új gazdaság és társadalom kialakítását, amíg a kizsákmányolást védelmezõ államhatalmat nem pusztítottuk el, amíg a forradalom alanyát képezõ munkások és parasztok a kapitalista gazdaság szolgálói.
Következésképpen a forradalom legelsõ feladata a burzsoá államgépezet lerombolása, a burzsoázia, és minden privilegizált hatalom kisajátítása, és a lázadó munkásakarat kifejezése a társadalmi forradalom alapelvei által. A forradalomnak ez az agresszív és romboló periódusa arra szolgál, hogy megtisztítsa az utat azon az építõ folyamatok elõtt, amelyek a társadalmi forradalom gerincét alkotják. Ezek a következõk:
Termelés
Nem feledve azt, hogy az ország ipara számos munkásgeneráció fáradozásának eredménye, és hogy az ipar számos csoportja könnyedén összevonható, ezért számunkra a teljes ipari termelés úgy jelenik meg, mint a termelõk munkaközössége, amely minden munkáshoz egyként tartozik, de nem egyenként.
Az ország termelési mechanizmusa globális, és a teljes munkásosztályhoz tartozik. Ez determinálja az új termelés jellemzõit és formáját; ez a termelés szintjén globális és közös lesz, abban az értelemben hogy a munkások által létrehozott termékek mindenkihez tartoznak majd. Ezek a termékek minden kategóriában - képezik azt az általános ellátási alapot, amelybõl mindenki, aki részt vett a termelésben hozzájuthat szükségleteihez, mindenki számára egyenlõ alapon.
Az új termelési rendszer teljes egészében mellõzi a bürokráciát és a kizsákmányolás minden formáját, és a testvéri együttmûködéssel, a munkásszolidaritással váltja fel õket. A középosztálynak, amelynek a modern kapitalista társadalomban köztes funkciói vannak - kereskedelem, stb. - akárcsak a burzsoáziának, ugyanolyan körülmények között kell részt vennie a termelés új formájában, mint az összes többi munkásnak. Ha ezt nem teszik, akkor ezek az osztályok kívül rekesztik magukat a munka társadalmán.
Nem lesznek fõnökök, vállalkozók, tulajdonosok (államiak sem, mint manapság a bolsevik államban). A termelés irányítása a munkások adminisztratív feladata lesz: a munkásszovjetek, üzemi bizottságok, vagy a gyárak és üzemek munkásvezetése kezébe kerül. Ezek a szervek, a közösségek szintjén kapcsolódva egymáshoz lesznek a területi, majd végül az átfogó és federális termelési irányító egységek. A tömegek által felépített és az õ állandó befolyásuk és ellenõrzésük alatt álló szervek megújítják és megvalósítják majd az öngazgatás, az emberek tömegeinek igazi önigazgatásának elképzelését.
Egyesített termelés, amelyben a termelõeszközök és a termékek egyaránt mindenkihez tartoznak, a bürokrácia felváltása a testvéri együttmûködéssel és minden munka egyenlõ jogaival, a munkásellenõrzés a tömegek által kiválasztott szervei által irányított termelés; ezek az elsõ gyakorlati lépések a liberter kommmizmus megvalósítása felé vezetõ úton.
Fogyasztás
Ez a probléma a forradalom alatt kétféleképpenjelenik meg:
1. A szükségletek és a termelés összehangolása.
2. Az elosztás.
Ami a fogyasztási javak elosztását illeti, az elsõdleges kérdés az elérhetõ javak mennyiségétõl, és az elfogadott tervektõl függ.
A társadalmi forradalom feladata a teljes társadalmi rend újjászervezése, és mindenki életszükségleteinek kielégítése. Ez alól az egyedüli kivételt a nem-munkások csoportja alkotja - azoké, akik ellenforradalmi okokból elutasítják a részvételt az új termelésben. De általánosan - az elõbbiektõl eltekintve - az igények kielégítése mindenki számára biztosított lesz az általános tartalékokból. Ha valamibõl nem jut mindenki számára elegendõ, akkor az elosztást a sürgõsség foka határozza meg; elõször a gyermekek, betegek, dolgozó családok részesülnek belõle.
Sokkal bonyolultabb probléma magának a fogyasztás alapjának megszervezése.
Kétségtelen, hogy a forradalom elsõ napjától a gazdaságok nem lesznek képesek a teljes népesség életszükségleteit ellátni termékeikkel. Ugyanakkor a parasztok bõségesen rendelkeznek majd olyan termékekkel, amelyekben a városok hiányt szenvednek.
A liberter kommunisták nem kételkednek abban, hogy a városi és vidéki munkások között mutualista kapcsolatok lesznek. Úgy ítélik meg, hogy a társadalmi forradalom csak munkások és parasztok közös harcából jöhet létre. Következésképpen, a fogyasztás problémájának forradalmi megoldása csak a munkások ezen két kategóriájának együttmûködésével valósulhat meg.
Ennek az együttmûködésnek a megalapozására, a városi munkásosztály, amint megragadta a termelést, azonnal el kell látnia a vidék alapigényeit, és a kollektív mezõgazdaság technikai szükségleteit. A szolidaritás, amelyet a városi munkások a parasztok igényeinek ellátásával fejeztek ki, a parasztságot ugyanerre fogja ösztönözni: hogy kollektív munkájuk termékeivel ellássák a várost.
A munkás- és parasztközösségek lesznek az elsõdleges szervek, amelyek biztosítják mind a város, mind a vidék élelmiszer- és egyéb termékigényének kielégítését. Késõbb, a feladatok összetettebbé válásával ezek a szervek olyan folyamatos és fontos funkciókért lesznek felkelõsek, mint az ellátás biztosítása, amely garantálja a munkások és parasztok gazdasági és társadalmi életének fejlõdését. Ekkor ezek a munkaközösségek állandósulnak, mint az ellátás irányítói.
Az fogyasztás ilyen megszervezése lehetõvé teszi a proletariátus számára az ellátás folyamatos cseréjét, amelynek jelentõs a szerepe az új gazdaság megerõsödésében.
A Föld
A földkérdés megoldásában a dolgozó parasztok - akik nem zsákmányolnak ki más munkaerõt és az agrárproletariátus forradalmi és kreatív erejét látjuk alapvetõnek. Az õ feladatuk lesz a földviszonyok rendezése és a termelés kommunista megszervezése.
Akárcsak az ipar, a termõföld is munkásgenerációk fáradozásának gyümölcseként, közös erõfeszítés eredménye. Így szintén minden dolgozó emberé, de senkié sem külön-külön. És mivel a föld a dolgozók elidegeníthetetlen és közös tulajdona, ezért többé nem adható-vehetõ, sem bérelhetõ; ezért nem szolgálhat más munkaerõ kizsákmányolására.
A föld emellett egyfajta közös üzem, ahol a közösség megtermeli az életéhez szükségel javakat. De olyan fajta üzem, ahol a történelmi fejlõdésbõl eredõen minden munkás (paraszt) a munkáját egyénileg végzi, a többi termelõtõl függetlenül. Amíg az iparban a kollektív munka már ma is a termelés egyetlen lehetséges módja, a parasztok többsége egyéni földmûvesként dolgozik.
Következésképpen, amikor a föld és a megmûveléséhez szükséges eszközök a parasztok kezébe mennek át, az eladás és a bérlés minden esélye nélkül, a földmûvelés formái (közös vagy családi) nem rendezõdnek el azonnal egy teljes, körülhatárolt változatba, mint az iparnál. Kezdetben valószítûleg mindkét változat létezni fog.
A forradalmi parasztok maguk fogják meghatározni a föld használatának és mûvelésének módjait. Ebben a kérdésben nem lehetséges a külsõ nyomás.
Mindazonáltal, mivel azt állítjuk, hogy csak a kommunista társadalom, amely a társadalmi forradalom értelmét adja, szabadítja meg a munkásokat a szolgaság és kizsákmányolás bilincseibõl, és ad nekik teljes szabadságot és egyenlõséget; és mivel a parasztság a lakosság többségét alkotja (Oroszországban majdnem 85%), és így az általa léttrehozandó agrárirányítás döntõ tényezõ lesz a forradalom kimenetelében; és végül, mivel a mezõgazdasági egyéni mûvelés, akárcsak a magánipar, a kereskedelemhez, felhalmozáshoz, magántulajdonhoz és a kapitalizmus restaurációjához vezet mindezért a mi feladatunk, hogy már ma mindent megtegyünk az agrárkérdés kollektív úton való megoldásáért.
Ezt elérendõ, már ma alapos propagandát kell kifejteni a parasztok között a kollektív mezõgazdasági termelés érdekében.
Egy specifikusan liberter parasztszövetség alakítása megfelelõen betölthetné ezt a feladatot. Alapvetõ fontossággal bír majd a technikai fejlõdés, amely segíti a mezõgazdaság fejlõdését éppúgy, mint a kommunizmus megvalósulását a városokban, mindenekelõtt az iparban. Ha a parasztsággal való kapcsolatukban az ipari munkások nem egyénileg, vagy elszigetelt csoportokként lépnek fel, hanem az ipar mindkét területét képviselõ egységes kommunista kollektívaként, ha észben tartják a vidék szükségleteit, és ki is elégítik azokat, biztosítva a falvak számára a kollektív mezõgazdasághoz szükséges gépeket, szerszámokat, mindez a parasztságot a kommunista mezõgazdaság irányába fogja taszítani.
A forradalom védelme
A forradalom védelmének kérdése az "elsõ perc" problémájához is kapcsolódik. Alapvetõen a forradalom védelmének leghatékonyabb eszköze a feladatok kielégítõ megoldása a termelés, fogyasztás és a földkérdés terén. Ha ezek megfelelõen rendezõdnek, akkor semmiféle ellenforradalmi erõ nem lesz képes megbontani a szabad munkástársadalom egységét. Mindazonáltal a munkásoknak kétségtelenül számos csatát kell megvívniuk az ellenséggel a forradalom fennmaradásáért.
A társadalmi forradalom, amely mind kiváltságaiban, mind magában a létükben fenyegeti a herék osztályát, ennek az osztálynak elkeseredett ellenállását fogja kivívni, és véres polgárháború fog kirobbantani.
Mint az orosz példa is mutatta, ez a polgárháború nem néhány hónapig tart majd, hanem évekig is el fog húzódni.
Bármilyen élvezetesek legyenek is a forradalom elsõ lépései a munkások számára, az uralkodó osztályok óriási erõfeszítéssel próbálnak majd ellenállni még hosszú idõn keresztül. Még évekig fognak támadást támadás után indítani a forradalom ellen, hogy elvesztett hatalmukat és kiváltságaikat visszaszerezzék.
Óriási hadsereg, haditechnika, stratégia, tõke - mindezt bevetik majd a gyõztes munkásság ellen. A forradalom eredményeinek védelmében a munkásoknak létre kell hozniuk megfelelõ szervezeteiket, hogy a feladat nagyságának megfelelõen fegyveres erõvel tudjanak válaszolni a reakciós offenzívákra. A forradalom elsõ napjaiban ez a fegyveres erõ a felfegyverzett munkások és parasztok tömege lesz. De ez a spontán erõ csak az elsõ idõszakban lehet elég hatásos, mielõtt a polgárháború eléri teljes pusztító erejét, és mindkét ellenséges oldal létrehozza saját regulárisan megalapozott katonai erejét.
A társadalmi forradalom legkritikusabb pontja nem is az Autoritás elsöprése, hanem azt követõen, az az idõszak, amikor az eltörölt rendszer erõi általános offenzívát indítanak a munkásság ellen, és amikor meg kell védeni az addig elérteket az állandó támadások tüzében.
Ennek az ellenforradalmi offenzívának a jellege, akárcsak a polgárháború módszerei és totalizálódása arra fogja kényszeríteni a munkásokat, hogy létrehozzák saját elkötelezett forradalmi katonai egységeiket. Ezeknek a lényege és alapvetõ jellemzõi menet közben fognak kialakulni. Éppen úgy, ahogy elítéljük a kormányzás etatista és autoriter formáit, elítéljük a munkásság katonai megszervezésének etatista és autoriter formáját, amely a kötelezõ katonai szolgálaton alapul. A liberter kommunizmus alapelveinek megfelelõen a munkáshadsereg csakis önkéntes szolgálaton alapulhat. A független felkelõ partizánok, munkások és parasztok, akik az orosz forradalomban a katonai akciókat vezették jól példázzák ezeket a formákat.
Azonban az "önkéntes szolgálatot" nem szabad a szó szûkebb értelmében tekinteni, mint független munkások és parasztok harcát a helyi ellenség ellen, nem koordináltan egy általános cselekvési terv által, amelyben mindenki harca saját felelõsségére és kockázatára folyik. A partizánok akcióinak és taktikájának teljességükben egy általános forradalmi stratégiába kell igazodniuk.
Mint bármely háborúban, ebben a polgárháborúban is elképzelhetetlen a siker a katonai akció két alapvetõ pontjának betartása: a haditerv és a közös irányítás elismerése nélkül. A forradalom legkritikusabb pontja lesz, amikor a burzsoázia szervezett erõként masíroz a forradalom ellen. Ez a pillanat szorítja majd rá a proletárokat a katonai stratégia alapelveinek elfogadására.
Így a katonai stratégia és az ellenforradalom stratégiája miatt a forradalom fegyveres ereje egy olyan általános forradalmi hadseregen kell, hogy nyugodjék, amelyet a közös hadmûveleti tervek és a közös irányítás fog egybe.
A következõ elveken alapul ez a hadsereg:
Más szóval, a forradalom védelmének szerve, amely az ellenforradalommal való harcért felelõs akár a nagy frontokon, akár helyi szinten (burzsoá összeesküvés, ellenforradalmi szervezkedés), teljesen a munkások és parasztok termelõ szervezeteinek kell, hogy engedelmeskedjék, és azoktól kapja politikai irányvonalát.
NB!: habár bele kell illeszkednie a meghatározott lierter kommunista alapelvekbe, a hadsereg maga nem alapelv. Ez csupán a forradalmi katonai stratégiából eredõ következmény, stratégiai intézkedés, amelyre a munkásságot a polgárbáború kényszeríti rá. De erre az intézkedésre már most megkülönböztetett figyelmet kell fordítanunk. Alaposan kell tanulmányoznunk,hogy elkerülhessük a forradalom védelmében elkövetett végzetes hibákat, amelyek a polgárháborúban az egész forradalom kimenetelét befolyásolhatnák.