AZ ANARCHISTA FORRADALOM
NYESZTOR MAHNO
I.
Az anarchizmus - szabad élet és alkotó függetlenség az emberiség számára.
Az anarchizmusnak nincs olyan elmélete és nincsenek olyan programjai, amelyek az ember életét a maga teljességében próbálnák megragadni. Az anarchizmus a valóságos életen alapuló tanítás, túlnő minden mesterséges korlátozáson, nem szorítható be semmiféle rendszerbe.
Az anarchizmus külső formája egy szabad, nem kormányzott társadalom, amely szabadságot, egyenlőséget és testvériséget kínál tagjainak. Alapjai az ember kölcsönös felelősségérzetében találhatók, amely mindig, mindenütt változatlan maradt. Ez a felelősségérzet önmagától biztosítani tudja minden ember számára a szabadságot és a társadalmi igazságosságot. Az igazi kommunizmusnak is ez az alapja.
Az anarchizmus tehát az emberi természet része, a kommunizmus pedig ennek logikus kiterjesztése.
Az anarchizmus alapelméleteit ezért tények és módszeres elemzés segítségével kell megfogalmazni. Egyesek (a szabadság, az egyenlőség és a testvériség ellenségei) megpróbálták elrejteni az anarchizmus igazságait vagy megrágalmazni eszményeit; mások (akik az embernek azért a jogáért harcoltak, hogy helyesen élhessenek) feltárták és tisztázták ezt az eszményt. Úgy gondolom, hogy Godwin, Proudhon, Bakunyin, Most, Kropotkin, Malatesta, S. Faure és a többiek nem hitték, és most sem hiszik, hogy az anarchizmust megváltoztathatatlan tudományos dogmává kellene alakítaniuk elméleteikkel. Az anarchizmus tanításai inkább azt próbálják kimutatni, hogy az anarchizmus az emberi természetben gyökerezik, s azt próbálják bizonyítani, hogy az ember alkotó teljesítményei sohasem térnek el az anarchizmustól. Az anarchizmus alapvető jellegzetessége minden kötelék és minden szolgaság elutasítása, és ez ugyancsak megtalálható az emberi természetben.
Az anarchizmus szabadságot jelent. Az szocializmus nem tudja széttörni a láncokat vagy kötelékeket.
Magam is anarchista és forradalmár vagyok, és részt vettem az ukrán nép forradalmi tevékenységében. Az ukrán olyan nép, amely ösztönösen megérti az anarchista ideálok jelentését, és aszerint cselekszik. Hihetetlen nélkülözéseket él át, de soha nem szűnik meg szabadságukról és életformájuk szabadságáról beszélni. Gyakran követtem el taktikai hibákat ezen a nehéz úton, mivel gyakran voltam gyenge és gyakran nem tudtam megítélni a dolgokat. De mivel világosan megértettem, hogy milyen célért küzdünk én és testvéreim, meg tudtam figyelni, hogy hogyan hat az eleven anarchizmus a szabadságért és a függetlenségért vívott harcban. Gyakorlati harci tapasztalataim alapján változatlanul meg vagyok győződve arról, hogy az anarchizmus olyan forradalmi, olyan sokféle és olyan magasztos minden vonatkozásában, mint maga az emberi élet. Ha csak a legcsekélyebb vonzalmat érezném az anarchorevolucionista tevékenység iránt, akkor is felhívnálak, olvasóm és testvérem, hogy csatlakozz az anarchizmus ideáljáért vívott harchoz, mert csak akkor fogod jól megérteni, ha küzdesz ezért az ideálért, és ha támogatod. Az anarchizmus az emberi természetből ered, és organikusan növekszik mindaddig, amíg csak ki nem szabadítja az embert pszichológiai kötelékeiből, és a szolgaság elleni küzdelem tudatos harcosává nem változtatja. Az anarchizmus ebben is, és sok más dologban is forradalmi. Minél tudatosabb egy ember, annál mélyebben gondolja át helyzetét. Felismeri szolgaságát, felébred benne a forradalmi szellem, megmutatkozik gondolataiban és cselekedeteiben. Ez minden férfira és nőre vonatkozik, akkor is, ha semmit sem tudnak az anarchizmus szóról, sőt ha nem is hallottak róla.
Az anarchizmus nagy szerepet játszik az emberi élet gazdagításában, s ezt a tényt az elnyomók éppúgy felismerték, mint az elnyomottak. Az elnyomók mindent elkövetnek, hogy eltorzítsák az anarchizmus ideálját; a többiek mindent elkövetnek, hogy továbbvigyék. A modern civilizációnak sikerült az anarchizmust még fontosabbá tennie az urak s a szolgák számára is, de nem sikerült az emberi természetnek ezt az alapvető tiltakozását lecsendesítenie vagy kiirtania, mert sohasem volt képes elpusztítani a független gondolkodást, amely bebizonyította, hogy isten nem létezik. Miután ez bebizonyosodott, már könnyű volt letépni a fátylat, mely elrejtette a papság és az általa fenntartott hierarchia mesterségességét.
De az anarchizmus mellett sok más elgondolást adnak még elő: a "liberalizmust", a szocializmust és a bolsevik kommunizmust. Ezek a tanok annak ellenére, hogy nagy hatásuk van a modern társadalomra, s annak ellenére, hogy legyőzték a reakciót is meg a szabadságot is, ingatag alapon állnak, mert mesterkéltek, elutasítják a szerves fejlődést, és hajlamosak a tehetetlenségre.
A szabad ember viszont hazugságaival és kegyetlenségével együtt veti el a múlt nyűgeit. Eltemeti a szolgaság rothadt tetemét és azt a képzetet, hogy a múlt jobb. Az ember részben már kiszabadította magát a hazugságok és a brutalitás ködéből, amely születésétől fogva leigázta, s részben megszabadult a bajonettek, a pénz, a törvényesség és a képmutató tudomány imádásától.
Miközben az ember megszabadítja magát ettől az inzultustól, jobban megérti önmagát, és ha egyszer megértette magát, felnyílik előtte életének könyve. Ebben azonnal meglátja, hogy korábbi élete nem volt más, mint gyűlöletes szolgaság, s hogy a szolgaság gúzsa elnyomorította vele született jó képességeit. Meglátja, hogy ez az élet teherhordó állattá alacsonyította, valaki rabszolgájává vagy mások urává, vagy olyan ostobává, aki széttépi és eltapossa mindazt, ami jó az emberben, ha megparancsolják neki. De amikor a szabadság felébred az emberben, földbe tapos minden mesterkéltséget, s mindent, mi az ember alkotóképességének útját állja.
Így megy előre az ember a fejlődés folyamatában. Régebben generációnként lépett egyet, de most a folyamat évről évre előrehalad; az ember nem kíván a mások fölötti uralom akadémikus szócsöve lenni, és nem kívánja eltűrni, hogy mások uralkodjanak fölötte. Amint megszabadul az "égi" és földi istenektől, megszabadul a "jómodortól" és az "erkölcstől", ezeknek az isteneknek az adományától, felemeli hangját és harcolni kezd az emberiség leigázása és természetének eltorzítása ellen.
A tiltakozó ember, aki visszaszerezte identitását, s aki nyitott szemekkel néz, s szabadságra és teljességre szomjazik, létrehozza a szabad emberek csoportjait, akiket az ideál és a cselekvés köt össze. Aki kapcsolatba kerül ezekkel a csoportokkal, eldobja lakájruháját, és megszabadítja magát mások idióta uralmától. Minden átlagos ember, aki az ekétől, a gyárból, az egyetem padjából vagy az akadémia íróasztalától érkezik, felismeri a szolgaság lealacsonyító voltát. Ahogy az ember kibontakoztatja igazi személyiségét, eldobja a modern társadalom úr-szolga viszonyát. Ahogy az ember kiszabadítja magából személyiségének valódi elemeit, amelyeken keresztül egy új, szabad emberi közösség születik, tudatos anarchistává és forradalmárrá válik. Így teszi magáévá és terjeszti az anarchizmus ideálját; a szabad ember felismeri az anarchizmus mélységes igazságát, világosságát, tisztaságát, üzenetét a szabadságról és a kreativitásról.
Az anarchizmus eszméje, amely az ember mint egyén és mint társadalmi lény életének megújítását tanítja, az ember öntudatra ébredésével függ össze, s azzal, hogy felismeri a modern társadalom igazságtalanságának gennyesedő fekélyét. Az anarchizmus ezért mindig illegálisan vagy félillegálisan létezik. Teljes legalitásban soha.
A modern világban a társadalom nem önmagáért, hanem az úr-szolga viszony, az állam fennmaradásáért él. Tovább is mehetünk, s azt mondhatjuk, hogy a társadalom teljesen elszemélytelenítette magát. Emberi szempontból nem is létezik egyáltalán. Ugyanakkor sokan azt hiszik, hogy az állam a társadalom. De egy csoport olyan ember volna a "társadalom", amely megfelelően él, miközben az emberiség nyakán ül? Miért nem számít semmit az ember mint egyén vagy mint sok száz milliós tömeg a "politikai vezetőknek" ezzel a tunya csoportjával szemben? Ezeket a hiénákat, a jobb- és a balszárny uralkodóit joggal hozza ki a sodrukból az anarchizmus. A burzsujok legalább őszinték e tekintetben. De a különböző elnevezésű államszocialisták, köztük a bolsevikok is, azzal vannak elfoglalva, hogy saját maguk kitalálta nevekre cseréljék ki a burzsoá uralom elnevezéseit, miközben lényegében változatlanul hagyják a szerkezetét. Az úr-szolga viszonyt próbálják tehát megmenteni összes ellentmondásával. S bár tisztában vannak azzal, hogy ezek az ellentmondások teljességgel összeegyeztethetetlenek vallott eszményeikkel, mégis fenntartják őket csak azért, hogy meggátolják az anarchista kommunizmus gyakorlattá válását. Az államszocialisták azt mondják programjaikban: lehetővé kell tenni, hogy az ember "társadalmilag" felszabadítsa magát. De az ember spirituális szabadságáról egy szót sem szóltak. Azt bizonyítják ehelyett, hogy az ember felszabadítása az ő gyámkodásuk nélkül nem valósulhat meg. Valamely kormány vagy politikai berendezkedés irányításával végrehajtott "felszabadulás" - mi köze ennek a szabadsághoz? A burzsoá, aki sohasem tűzte azt a célt maga elé, hogy bármit széppé vagy hasznossá tegyen, azt mondja a munkásnak: "aki egyszer rabszolga, az rabszolga is marad. Nem tudjuk megformálni a társadalmi életet, mert túl sok tőkénk fekszik az iparban és a mezőgazdaságban. Emellett a modern élet kellemes számunkra: a királyok, az elnökök és kormányaik lesik a kívánságainkat, és hajbókolnak előttünk. A rabszolgáknak megvan a maguk kötelessége." Vagy azt mondja: "Modern társadalmi életünk tele van óriási lehetőségekkel!"
"Nem! Nem!" - kiáltják a burzsoá szocialisták és kommunisták. "Nem értünk egyet!" Aztán rohannak a munkásokhoz, pártokba terelik őket, s lázadásra szólítják őket a következőképpen: "Űzzétek el a burzsoákat a helyükről, és adjátok át nekünk a hatalmat! Mi értetek fogunk dolgozni! Felszabadítunk benneteket!"
Így aztán a munkások, akik a kormányt még jobban gyűlölik, mint a parazitákat, forradalmat robbantanak ki, hogy megsemmisítsék a hatalom gépezetét és a hatalom képviselőit. De vagy azért, mert ügyetlenek, vagy mert naivak, hagyják, hogy uralomra jusson a szocializmus. Így vették át a kommunisták a hatalmat Oroszországban. Ezek a kommunisták az emberiség valódi söpredékei. Lerohanják és lelövik az ártatlan embereket és legyilkolják a szabadságot; éppúgy lelövik az embereket, ahogy a burzsoák tették. Lelövik azokat, aki másképp gondolkodnak, mint ők, hogy mindenkit a hatalmuk alá hajtsanak; hogy kipusztítsák a szabadság és a kreativitás szellemét az emberiségből; hogy annak a kormányzatnak a rabszolgájává tegyék, amelyet épp most szereztek meg maguknak. Őröket fogadnak fel, hogy őrizzék őket, és gyilkosokat, hogy elbánjanak a szabad emberekkel. Oroszországban az új "munkásköztársaság" láncaiban éppúgy nyög és sóhajtozik az ember, mint ahogy nyögött és sóhajtozott a burzsoá uralom idején. Másutt az emberek vagy a burzsoák, vagy a burzsoá szocialisták jármát nyögik. A hóhérok - a régiek is, az újak is - erősek. Módszereik, amelyekkel fenntartják hatalmukat, hatékonyak. Elsajátították az ellenzék taktikus elnyomásának mesterségét, s az ember csak rövid időre lobban fel, hogy harcoljon a jogaiért, majd újra lehanyatlik a hatalom és a kétségbeesés súlya alatt. Leejti a kezét, amint érzi, hogy újra a nyakán a kötél, s becsukja a szemét, mint a rabszolga a vidám hóhér előtt.
Az embernek meggyőződést kell kovácsolnia az emberi és az egyéni nyomorúság leleplezett távlatából, testvérének kell a többi embert hívnia és harcolni kell a szabadságért. Az ember csak akkor szabad, ha kész megölni minden hóhért és a hatalom minden mágnását, amennyiben nem óhajtanak felhagyni szégyenletes vállalkozásaikkal. Csak akkor szabad, ha nem tekinti alapvetőnek kormányzata megváltoztatását, és nem hagyja félrevezetni magát a bolsevikok "munkásköztársaságától". Egy valóban szabad társadalom létrehozására kell szavaznia, amely a személyes felelősségen alapul; az egyetlen valóban szabad társadalomra. Ítélete az állam fölött a teljes megsemmisítés: "Nem! Ez nem lehet! Lázadjunk fel! Keljünk fel, testvérek, minden kormányzat ellen, zúzzuk össze a burzsoázia hatalmát, s ne engedjük életre kelni a szocialista és a bolsevik kormányokat! Semmisítsünk meg minden hatalmat és űzzük el képviselőit!"
Vannak pillanatok, amikor a szocialisták és a kommunisták uralma rosszabb, mint a burzsoáké, mert összetörik és lábbal tiporják saját ideáljaikat. A kommunisták bűnössé és alattomossá váltak, miután titokban keresgélték a kulcsokat a burzsoá kormányhoz; nem akarják, hogy a tömegek lássák, mit csinálnak, így aztán hazudnak, csalnak, hitegetnek. Ha a tömegek ezt észreveszik forronganak a felháborodástól. Ezért a kormány lecsap rájuk, tobzódik a felelőtlenségben és lemészárolja őket a "szocializmus" és a "kommunizmus" nevében. A kormány persze rég a szemétdombra hajította ezeket az eszményeket. Ezekben a pillanatokban a szocialisták és a bolsevikok uralma elfajultabb, mint a burzsoáziáé, mert nélkülözi az eredetiséget, s visszatér a burzsoá elnyomás gépezetéhez. Míg egy burzsoá kormány akasztófára küldi a forradalmárt, a szocialista vagy a bolsevik kommunista kormányok álmában lopakodnak oda hozzá és fojtják meg, vagy csalással gyilkolják meg. Ez is, az is aljasság. De a szocialisták aljasabbak, mert aljasabbak a módszereik.
A fent ismertetett jellegzetességeket mutatják mindazok a politikai forradalmak, amelyekben a burzsoázia, a szocialisták és az államkommunisták harcolnak egymással a politikai felemelkedésért, belerángatva harcukba a tömegeket, de a legnyilvánvalóbb példa az 1917-es februári és októberi forradalom Oroszországban. Amikor a cári Oroszországot összezúzó tömegek úgy érezték, hogy részben megszabadultak a reakciótól, nekiláttak, hogy megteremtsék a teljes szabadságot. Kifejezték ezt a kívánságukat azzal, hogy kisajátították a földesurat és a kolostorokat, s földjeiket azoknak adták, akik bérmunkások nélkül akarták azokat művelni. Időnként a gyárakat, üzemeket, nyomdákat azok vették birtokukba, akik ott dolgoztak. Megpróbáltak kapcsolatot teremteni a falvak és a városok között. Ezenközben a nép persze mit sem tudott róla, hogy Kijevben, Harkovban, Szentpétervárott és másutt kormányok alakultak. A nép gyakorlatilag lerakta egy új, szabad társadalom alapjait, amely kihajigált volna minden élősdit, minden kormányt, megszabadult volna a hatalom idiotizmusától. Ez az egészséges ténykedés különösen az Uralban, Szibériában és Ukrajnában volt jelentékeny. Felfigyeltek rá Petrográdban, Moszkvában, Kijevben és Tbilisziben a régi és az új rezsimek. A szocialistáknak meg a bolsevikoknak azonban sokfelé voltak párttagjaik, és nagy területeket lefedő hálózatuk volt hivatásos gyilkosokból (ahogy még mindig van). Hozzá kell tenni mindehhez, hogy a hivatásos gyilkosokon felül közülünk is felbéreltek embereket. Ezek segítségével sikerült csírájában elfojtaniuk a nép szabadságát. És alapos munkát végeztek. A spanyol inkvizíció elzöldülhetett volna irigységében.
Most már tudjuk, hogy mi a tényleges igazság a kormányok mögött. A bolsevikoknak és a szocialistáknak ezt mondjuk: "Szégyen és gyalázat! Éjjel-nappal a burzsoázia terrorjáról beszéltettek, és nagy buzgalommal a forradalom oldalára álltatok. De most, hogy hatalmon vagytok, kitetszik, hogy ugyanolyan ósdi ostobák, a burzsoázia lakájai és a burzsoázia módszereinek rabjai vagytok. Burzsoákká váltatok!" A burzsoázia, látva a bolsevista kommunizmus gyakorlatát az utóbbi időkben, nagyon jól tudja, hogy a szocializmusnak ez a sajátos formája sohasem boldogulhat az ő módszerei nélkül, vagy anélkül, hogy személy szerint felfogadná a burzsoákat. Nagyon jól tudja, hogy a dolgozó többség elnyomása és kizsákmányolása része a rendszernek, hogy a romlott, henye élet nem szűnt meg a szocializmusban, hanem csak másképp hívják, és így álcázzák, mielőtt elterjed és újra gyökeret ver.
Ez az Igazság! Csak rá kell néznetek a bolsevik vandálokra és arra, hogy hogyan monopolizálták a nép forradalmi vívmányait! Nézzétek besúgóikat, rendőrségüket, törvényeiket, börtöneiket, börtönőreiket és végrehajtó hadseregeiket! A "Vörös" Hadsereg semmiben sem különbözik a régi hadseregtől, csak a neve új.
Liberalizmus, szocializmus, bolsevizmus. Három testvér ez, járják a maguk külön útját, hogy hatalmukba kerítsék az embert. Hatalmukat arra használják, hogy meggátolják az ember haladását az önmegvalósítás és a függetlenség felé.
LÁZADJ! - Ezt kiáltja az anarchista forradalmár a kizsákmányoltnak. Lázadj, zúzz össze minden kormányt és vigyázz, nehogy újra gyökeret eresszen! A hatalmat azok használják, akik sohasem éltek két kezük munkájából. A kormányhatalom sohasem engedi meg a munkásoknak, hogy a szabadsághoz vezető úton járjanak; a lusták eszköze, akik uralkodni akarnak a többieken, és mindegy, hogy a burzsoázia, a szocialisták vagy a bolsevikok kezében van a hatalom, mindenképp lealjasít. Minden kormánynak foga van, foga, hogy széttépjen minden embert, aki szabad és igazságos életre áhítozik.
Testvér: űzd ki a hatalmat magadból. Ne engedd, hogy elkábítson, vagy elkábítsa egy testvéredet. Az igazi kollektív élet nem programok alapján és nem kormányokkal épül, hanem az emberiség szabadsága, alkotókészsége és függetlensége által. Minden egyén szabadsága magában hordozza a kormány nélküli szabad és teljes közösség magvát, amely szerves és decentralizált teljességben él, s a nagy emberi cél egyesíti: az Anarchista Kommunizmus!
II.
Az anarchista kommunizmus egy teljesen harmonikus, nagy közösség. Szabad egyének alkotják önkéntesen, akik szükségleteik szerint szövetségbe és föderációkba tömörülnek.
Az anarchista kommunizmus az ember szabadságának és korlátlan fejlődéshez való jogának biztosításáért harcol, harcol minden gonoszság és igazságtalanság ellen, amelyek kiküszöbölhetetlen velejárói a kormányoknak.
A szabad, nem kormányzott társadalom szellemi és fizikai munkával akarja megszépíteni az életet. Mindabból merít, amivel a természet felruházta az embert, és felhasználja a természet kimeríthetetlen gazdagságát is; megrészegíti az embert a föld szépségével, és felüdíti maga teremtette szabadságával. Az anarchista kommunizmus lehetővé teszi az ember számára, hogy minden irányba kifejlessze alkotó függetlenségét; követői szabadok lesznek és boldogok attól az élettől, melyet a testvéri munka és a kölcsönösség irányít. Nem lesz szükségük a burzsoázia és a szocialisták termékeire: a börtönökre, a hóhérokra, a besúgókra és a titkosügynökökre, mert nem lesz szükségük az államra, erre az idióta rablóra és gyilkosra! Készüljetek fel, testvérek, ennek a társadalomnak a megteremtésére! Készítsétek elő szervezeteiteket és eszméiteket! Ne feledjétek, hogy szervezeteiteknek támadásbiztosnak kell lenniük. Szabadságotok ellensége az állam, amelyet öt figura személyesít meg: 1. a tulajdonos; 2. a háború szerelmese; 3. a bíró; 4. a pap; 5. a tudósok, akik meghamisítják az emberről szóló igazságot. A legutóbbiak gyártják a "történelmi törvényszerűségeket" és a "jogi normákat", és írnak dörzsölten, hogy pénzt szerezzenek; állandóan azon ügyködnek, hogy megpróbálják bebizonyítani, hogy a másik négynek joga van az emberi életet lealacsonyító hatalomra.
Az ellenség erős. Több ezer éves tapasztalatot halmozott fel rablásban, erőszakban, kisajátításban, gyilkosságban. Átment egy belső válságon, és most azon szorgoskodik, hogy megváltoztassa külső képét, de csak azért teszi ezt, mert életét fenyegeti az új, kialakuló tudás. Ez a tudás felébreszti az embert hosszú álmából, megszabadítja az ötök által beleplántált előítéletektől, fegyvert ad a kezébe, hogy harcoljon valódi társadalmáért. Ellenségünk külső képének ez a változása látható a reformizmusban. A reformizmus azért alakult ki, hogy legyőzze azt a forradalmat, amelyben részt vettünk. Az orosz forradalomban úgy látszott, hogy az "ötök" eltűntek a föld színéről de ez csak látszat volt. Valójában ellenségünk átmenetileg megváltoztatta vonásait és most új híveket toboroz, hogy ellenünk harcoljanak. A bolsevik kommunizmus különösen elárulja magát e tekintetben; de hosszú idő telik még el, mielőtt ez a tan elfeledtetné az ember harcát az igazi szabadságért.
A tömegeket folytonosan harcba vivő társadalmi forradalom az egyetlen módszer, amellyel sikeres harcot vívhatunk a szolgaság ellen. A társadalmi forradalom először elemi erővel tör ki. Előkészíti az utat saját szervezete számára, lerombol minden akadályt, amelyet mesterségesen állítanak. Ezek az akadályok tulajdonképpen csak növelik erejét. Az anarchista forradalmárok már most ezért dolgoznak, s mindazoknak, akik tudják, hogy mekkora teher a szolgaság, kötelességük segíteni az anarchistákat; s ugyanakkor minden embernek felelősséget kell éreznie az egész emberiségért, amikor az állam öt megszemélyesítője ellen harcol. Azt is tudnia kell mindenkinek, hogy a társadalmi forradalmat megfelelő eszközökkel kell megvalósítani; különösen vonatkozik ez az anarchistára, aki élen jár a szabadság felé vezető úton. A forradalom romboló szakaszában, amikor eltörlik a szolgaságot, s a szabadság elemi erejű robbanásként kezd terjedni, fontosak a rendíthetetlen módszerek, és fontos a szervezettség a győzelem biztosításához. A forradalomnak ebben a szakaszban van a legnagyobb szüksége rád. Az orosz forradalom, amelyben az anarchisták jelentős szerepet játszottak (ezt nem tudták végigvinni, mert megtagadtatott tőlük a cselekvés), felismertette velünk azt az igazságot, hogy a tömegek, akik lerázták láncaikat, nem kívánnak másokat másfajta láncokba verni. Forradalmi lendületükben azonnal szabad szövetséget hoztak létre, amelyek nemcsak új közösség felépítésére irányuló törekvéseiket segítették, hanem védték is őket az ellenségtől. Ha alaposabban szemügyre vesszük ezt a folyamatot, arra a következtetésre jutunk, hogy az új, kollektív szabadság létrehozásának legjobb eszköze a Szabad Szovjet. Ebből a meggyőződésből kiindulva az anarchista forradalmár felhívja az elnyomottakat, hogy harcoljanak ezekért a szabad szövetségekért. Hisz benne, hogy a társadalmi forradalom így szabadságot teremt, miközben megszünteti a szolgaságot. Ezt a hitet becsben kell tartani és meg kell védeni. Az egyetlen nép, amely megvédheti ezt a hitet, a tömegekből áll, a tömegekből, amelyek maguk vívták meg a forradalmat, és akik elveik szerint élnek. Az embertömegek, miközben megteremtik a forradalmat, ösztönösen szabad szövetségekbe tömörülnek, és velük született anarchizmusuk vezérli őket: támogatni fogják a Szabad Szovjeteket. A tömegek, miközben csinálják a forradalmat, szükségképp ráébrednek erre, és az anarchistáknak segíteniük kell őket ennek az elvnek a megfogalmazásában.
A szabad társadalomban a gazdasági problémákat a termelő-fogyasztó társulások fogják megoldani, amelyekben a Szabad Szovjet természete meg kell hogy szilárdítsa a tömegek helyzetét a forradalom alatt, arra ösztönözve őket, hogy vegyék saját kezükbe jogos örökségüket (a földet, a gyárakat, az üzemeket, az ásvány- és szénbányákat, a szállítást, az erőket stb.). Miközben a csoportok az érdekek vagy a hajlamok szerint formálódnak, a tömegek szabadon és függetlenül egy teljes társadalmi szerkezetet fognak felépíteni.
A harc ezen az úton nagy áldozatokat kíván, mert a majdnem szabad ember végső erőfeszítése lesz. Ebben a harcban nincs helye habozásnak, nincs helye szentimentalizmusnak. Élet vagy halál - ezzel a kérdéssel kell szembenéznie mindenkinek, aki jogot formál maga és az emberiség számára egy jobb életre. Ahogy túlsúlyba kerülnek az ember egészséges ösztönei, győztesként és teremtőként elindul ezen az élethez vezető úton.
Szervezzétek meg magatokat, testvérek, hívjatok minden embert magatok közé! Hívjátok őket a gyárból, az iskolából, hívjátok magatok közé a diákokat, a tanult embereket. Lehet, hogy tíz közül kilenc akadémikus nem jön közétek, s az is lehet, hogy azért jönnek, hogy megtévesszenek benneteket, ha az állami ötök szolgái. De a tizedik el fog jönni. A barátotok lesz és segíteni fog nektek, hogy leleplezzétek a többiek csalását. Szervezzétek meg magatokat, hívjatok minden embert magatok közé, szólítsátok fel a kormányzókat, hogy hagyjanak fel ostobaságukkal, és szüntessék meg az emberi élet megerőszakolását. Ha ez nem használ, fegyverezzétek le a rendőrséget, a hadsereget és az ötök védelmére szolgáló egyéb szervezeteket. Égessétek el törvénykönyveiket, romboljátok le börtöneiket, gyilkoljátok meg hóhéraikat, az emberiség veszedelmeit. Zúzzátok össze a hatalmat! Hívjátok magatok közé az erőszakkal verbuvált hadsereget; a hadseregben sok a gyilkos, akik ellenetek vannak, és akiket arra béreltek fel, hogy megöljenek benneteket. De még a hadseregben is vannak barátaitok; ők majd megsemmisítik a gyilkosok csőcselékét, és sietve a ti oldalatokra állnak.
Ha majd összegyűltünk egy nagy, egyetemes családba, testvérek, továbbmegyünk a sötétség elleni harcban. Az egyetemes emberi ideál felé! Testvérekként fogunk élni, senkit sem alacsonyítunk szolgasorba. Az ellenség kegyetlen erejére forradalmi hadseregünk erejével fogunk válaszolni. Ha ellenségeink nem értenek egyet a mi eszményeinkkel, azzal válaszolunk nekik, hogy felépítjük új életünket, amely az egyéni felelősségen alapul. Csak az ötökhöz tartozó érzéketlen bűnözők nem kívánnak majd a gyümölcsöző aktivitással teli új élethez vezető útra lépni. Harcolni fognak ellenünk, hogy visszaszerezzék hatalmukat. Nekik meg kell halniuk.
Éljen az egyetemes emberi harmónia eszménye, s az a harc, amelyet az emberek ezért az eszményért vívnak! Éljen az anarchista társadalom eszménye!
(Fordította: Pap Mária. A fordítás alapja: Nestor Mahno: The Anarchist Revolution. In: Anarchy, Vol. 1. No 4., 1971.)
Source:
Return to The Nestor Makhno Archive
Other pages connected to this site: